Hírek

Idén is jelentős érdeklődés övezte a Buzánszky Jenő Labdarúgó Egyetemi Kupa Nagydöntőjét a DEAC Sportcampuson. Az egyetemi tornán hagyományosan lejátszották a Divízió 3, Divízió 2, Superliga, Női Liga, Kozma Mihály Futsal Egyetemi Kupa és Elnöki Kupa aranymeccseit.

Szakmai tanácskozás keretében ismertették kutatási programjaikat és az ezek során elért eredményeiket a Debreceni Egyetemen futó Egyetemi Kutatói Ösztöndíjprogram nyertesei a Magyar Tudományos Akadémia Debreceni Akadémiai Bizottság Székházában csütörtökön. A támogatásban részesült díjazottak 14 szekcióban csaknem 150 előadást tartottak.

Megtartották az idei első nyári diplomaosztót a Debreceni Egyetemen csütörtökön. A Díszudvaron rendezett ünnepségen a Műszaki Kar csaknem 300 hallgatója vette át oklevelét. Számos kitüntetést és elismerést is átadtak.

Tanévzáró vizsgaelőadáson adtak számot képességeikről a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar két féléves, posztgraduális gyakorló színpadi énekes előadóművészet képzésében részt vevő hallgatók. Ezúttal egy újabb klasszikus mű modern feldolgozásában, a Szerelmi bájitalban kellett helytállniuk, ráadásul valódi színházi környezetben.

Nyolc főből álló csapattal képviseltette magát a Debreceni Egyetem Műszaki Kar Építőmérnöki Tanszéke a csehországi Podebrady-ban tartott Middle European Planning Seminaron. A Közép-európai Nemzetközi Várostervezési Gyakorlaton a résztvevők nemzetközi környezetben tesztelhették mérnöki tudásukat, betekintést nyertek más országok egyedi oktatási módszereibe és szabványaiba, valamint valós várostervezési kihívásokat oldottak meg gyakorlati projektek formájában.

Komplex képzésben vettek részt a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Kar gyógyszerfejlesztési kutatás-menedzsment MSc hallgatói. Az interaktív oktatás elméleti alapozással kezdődött, majd egy egyebek mellett biotechnológiai és gyógyszeripari kutatási, valamint analitikai szolgáltatásokat nyújtó dunakeszi cégnél folytatódott.

A Debreceni Egyetem négy karának négy különböző képzésén tanul párhuzamosan az intézmény egyik hallgatója, őt is megismerhetik az új Egyetemi Élet hasábjain. A lap felvillantja a kortárs könnyűzene alapképzési szak első végzős évfolyamának diplomakoncertjét, valamint az Éjféli koncertet is a Zeneművészeti Karon.

A Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Karának Orvosi Rehabilitáció és Fizikális Medicina Tanszéke 2006-ban jött létre. A tanszék az elmúlt húsz évben a régió rehabilitációs oktatásának, kutatásának és betegellátásának meghatározó központjává vált. Az évforduló alkalmából rendezett ünnepségen a szakemberek a tanszék fejlődését, eredményeit és a rehabilitáció jövőjét is értékelték.

Ezen a héten megkezdődnek a Debreceni Egyetemen (DE) a nyári diplomaosztók. Június 18-a és július 4-e között 23 ünnepség keretében az intézmény 13 karának több mint 4300 végzőse veheti át oklevelét.